Mindenki vezető a maga életében, de amikor mások munkájának irányítása a napi rutin része, fontos időről időre ránézni a kompetenciáinkra. A szakmai tudás és a tapasztalat sokszor kevés ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen. Mi minden kell még? Ezt boncolgattuk a Vezető Szalonban, amelynek nemrégiben vendége voltam.
A romantika rabjai vagyunk. Vágyunk a vágyakozásra és a mindent elsöprő érzelmekre, még ha tudjuk is, hogy a rózsaszín fellegek után gyakran változik majd az égbolt árnyalata.
Kamaszkorom egyik legemlékezetesebb olvasmánya Adrian Mole naplója volt. Emlékeztek a csetlő-botló tizenhárom éves fiúra, akivel mindig történt valami? Nemrég került kezembe a regény egyik folytatása, amelyben hősünk már 24 éves, és mivel nem nagy sikeraránnyal dobogtatja meg a női szíveket, apja a következő tanáccsal látja el: „Fiam, mondd nekik azt, amit hallani akarnak és kéthetente vegyél nekik egy csokor virágot. Ennyi az egész.”
Ennyi lenne az egész? Néhány kedves szó és pár szál növény?
Állítólag ma van az év legdepressziósabb napja. A hideg, a szürkeség, a már mostanra hamvaiba hulló újévi fogadalmak, a bacilusok, és mások komorsága sem kedvez a hangulatunknak. Ugyanakkor úgy hiszem, nem kell mindig magunkra erőltetni a vidámságot, és kényszeredett örömlistákat gyártani a jobb hangulatért. Néha jobb, ha hagyjuk, hogy a rosszkedvünk megmutassa a jó irányt.
Decemberben összegzünk, januárban új terveket szövünk, és kicsit önmagunkba süppedünk, még ha minden azt trombitálja is, hogy a helyes megközelítés a hurráoptimizmus. Az arcunkra erőltetett mosolyok helyett azonban néha célravezetőbb beleengednünk magunkat a kudarcérzetbe, hogy felfedezzük, miért is nem tudtunk megmaradni a célunk mellett. Ahogy egy számomra kedves mondás tartja: az emberek két okból változtatnak: vagy kinyílt az elméjük, vagy összetört a szívük.
