A te életed is megér egy regényt!

Leave a Comment

“Egy kívánság anélkül, hogy leírnád, csak egy álom, és sosem valósul meg. Az a nap, amikor először leírod a célod, lesz az a nap, amikor elköteleződsz, és ez megváltoztatja az életed. Készen állsz?” (Tom Hopkins)

Hétévesen kezdtem el írni. Állatos mesékkel indult a karrierem, fura nyakú zsiráfokról és különleges képességű mackókról. Tízévesen már naplóba fojtottam a grafomániám, és ez kisebb-nagyobb megszakításokkal máig tart. Nosztalgikus visszaolvasni a jellegzetesen régi illatú füzetből, milyen mély vágyakozással ábrándoztam életem első nagy szerelméről, aki nem igazán viszonozta az érzéseimet. Ami az emlékeimben talán megkopott már, azt őrzik a füzeteim és a későbbi Word dokumentumok. Nekem sokszor ma is a billentyűzet hol önfeledt, hol könnyezős püfölése segít felemelkedni a megrázkódtatásaimon. És mire a „mondandóm” végére érek, már sokkal jobban érzem magam. [……]

A te szakmád a te várad?

Leave a Comment

Mindig érdekelt, ki miért választ egy bizonyos hivatást, szívesen barangolom be másokkal az életpályájuk állomásait. Általában nem is kell faggatóznom, az emberek szívesen beszélnek magukról és a munkájukról. Mesél a fodrász, a biztonsági őr, a kereskedő, sztorizik a taxis, vágyakozik a bolti eladó, nosztalgiázik a fáradt menedzser.

Ami közös bennük, hogy gyerekként mindnyájuknak volt egy álmuk. Nekem is volt. Jó magam a belváros nem túl patinás környékén nőttem fel. Emblematikus helyszín volt a kétsaroknyira álló újságosbódé, ahol szívesen ácsorogtam kutyasétáltatás közben és nézegettem a színes címlapokat, az egyre bővülő lapkínálatot. És tudtam, hogy egyszer majd annál a bizonyos magazinnál fogok dolgozni. Tudtam? Inkább csak vágytam rá nagyon erősen. [……]

Lehet játszva karriert építeni?

Leave a Comment

A kisfiam könnyen köt barátságokat. Kimegyünk a játszótérre, ahol én olvasást mímelek, közben persze szemmel tartom őt. Csodálattal nézem, hogyan szerez két perc alatt új barátokat magának. Együtt játszanak 10 percet, fél órát vagy egy délutánt, aztán a szélrózsa minden irányába hazamennek a szüleikkel. A közös időben az összekötőkapocs a játék öröme.

És te szoktál még játszani? [……]