Új luxustermékünk: az idő

Leave a Comment

A megélhetésért folytatott harc felemészti minden energiádat? Annyit dolgozol, hogy alig marad időd arra, ami valóban fontos neked? Kapcsolj vissza és teremtsd meg belső jólétedet!

 

A nyomás a mai világban olykor elviselhetetlenné válik, megrágja a lelkünket, befészkelődik a gondolkodásunkba és nyomot hagy a testünkön is. Azt képzeljük, csak akkor „élünk túl”, ha tökéletesen működünk, a maximumon teljesítünk. Felmérések szerint a multikban dolgozók 70 százaléka elégedetlen a munkájával, 30 százalékuk aktívan új utakat keres. Hiába a versenyképes jövedelem, ha a csomag a magánélet elvesztését, a kiégést és a gyötrő stressztüneteket is tartalmazza. [……]

A te életed is megér egy regényt!

Leave a Comment

“Egy kívánság anélkül, hogy leírnád, csak egy álom, és sosem valósul meg. Az a nap, amikor először leírod a célod, lesz az a nap, amikor elköteleződsz, és ez megváltoztatja az életed. Készen állsz?” (Tom Hopkins)

Hétévesen kezdtem el írni. Állatos mesékkel indult a karrierem, fura nyakú zsiráfokról és különleges képességű mackókról. Tízévesen már naplóba fojtottam a grafomániám, és ez kisebb-nagyobb megszakításokkal máig tart. Nosztalgikus visszaolvasni a jellegzetesen régi illatú füzetből, milyen mély vágyakozással ábrándoztam életem első nagy szerelméről, aki nem igazán viszonozta az érzéseimet. Ami az emlékeimben talán megkopott már, azt őrzik a füzeteim és a későbbi Word dokumentumok. Nekem sokszor ma is a billentyűzet hol önfeledt, hol könnyezős püfölése segít felemelkedni a megrázkódtatásaimon. És mire a „mondandóm” végére érek, már sokkal jobban érzem magam. [……]

A te szakmád a te várad?

Leave a Comment

Mindig érdekelt, ki miért választ egy bizonyos hivatást, szívesen barangolom be másokkal az életpályájuk állomásait. Általában nem is kell faggatóznom, az emberek szívesen beszélnek magukról és a munkájukról. Mesél a fodrász, a biztonsági őr, a kereskedő, sztorizik a taxis, vágyakozik a bolti eladó, nosztalgiázik a fáradt menedzser.

Ami közös bennük, hogy gyerekként mindnyájuknak volt egy álmuk. Nekem is volt. Jó magam a belváros nem túl patinás környékén nőttem fel. Emblematikus helyszín volt a kétsaroknyira álló újságosbódé, ahol szívesen ácsorogtam kutyasétáltatás közben és nézegettem a színes címlapokat, az egyre bővülő lapkínálatot. És tudtam, hogy egyszer majd annál a bizonyos magazinnál fogok dolgozni. Tudtam? Inkább csak vágytam rá nagyon erősen. [……]